15/05/2026
18 ani, 18 povesti
Nu demult povesteam unui grup de antreprenori, că începuturile nu au fost deloc ușoare.
Nu aveam experiență în domeniul ospitalității. Când am început, știam un singur lucru: ce fel de stare căutăm noi, ca oaspeți, într-un loc. Ne doream un loc unde oricine să poată intra pur și simplu. Să citească. Să bea o cafea. Să stea la povesti.
Am deschis vara. Restaurantul era plin. Apoi a venit prima toamnă, turiștii au plecat și restaurantul s-a golit.
Atunci ne-am dat seama că în oraș nu exista cultura ieșitului la restaurant într-o zi obișnuită. Majoritatea locurilor se închideau după sezon.
Și noi aveam două variante:
să închidem până la primăvară, sau să încercăm altceva.
Nu am închis.
Nu am făcut pliante, reclame. Am încercat doar să-i invitam pe locuitorii orasului să simtă măcar o dată cm este la noi.
Am inventat tot felul de lucruri:
dacă un copil primea un punct roșu la grădiniță, primea o clătită gratis la noi.
Dacă cineva mergea la coafor sau la cosmetică, primea două cocktailuri. ( ma gandeam ca singura nu va veni)
Si soțul meu căuta seara - atunci era IWIW - cine și-a sărbătorit ziua de naștere în acea săptămână și îi invita la un fondue de ciocolată pentru patru persoane.
Și, foarte încet, s-a întâmplat ceva.
Oamenii au început să vorbească despre noi. Despre experiențele trăite aici. Despre atmosferă.
Și, de fapt, acolo a început totul cu adevărat. Încet. În ani.
Povestea #5.
🇭🇺 Nemrég elmeséltem egy közösségnek, hogy nem volt könnyű a kezdet.
Nem volt nekünk szakmai tapasztalatunk. Amikor elkezdtük, csak egy dolgot tudtunk: vendégként milyen érzést keresünk egy helyen. Egy olyan helyet szerettünk volna, ahová bárki beülhet csak úgy. Olvasni. Kávézni. Beszélgetni.
Nyáron indultunk, tele volt az étterem, aztán eljött az első ősz, kiürült a város és kiürült az étterem.
Akkor jöttünk rá, hogy a városban nincs kultúrája annak, hogy az emberek hétköznap étterembe járjanak. A legtöbb hely pedig bezárt szezon után.
Nekünk is két lehetőségünk volt: bezárunk mi is tavaszig,
vagy próbálunk valami mást.
Nem zártunk be.
Nem készítettünk szórólapokat. Nem reklámoztunk. Inkább azt próbáltuk elérni, hogy az emberek egyszer átéljék, milyen nálunk lenni.
KItaláltuk, ha egy gyerek piros pontot kapott az óvodában, kapott nálunk egy ingyen palacsintát.
Ha valaki fodrászhoz vagy kozmetikushoz ment, kapott két koktélt.
A férjem esténként az IWIW-en nézte, ki ünnepelt születésnapot azon a héten, és meghívta őket egy 4 fős csoki fondüre.
És nagyon lassan történt valami. Az emberek elkezdtek mesélni rólunk, a nálunk megélt tapasztalataikról, a hangulatról.
És így, ott kezdődött el valójában minden. Lassan, évek alatt.
#5 .Történet
#18𝓪𝓷𝓲18𝓹𝓸𝓿𝓮𝓼𝓽𝓲