Anyukám Mondta Étterem - hivatalos

Anyukám Mondta Étterem - hivatalos Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy testvérpár, a Dudásék, Szabolcs és Szilárd. A két olasz, az encsi olaszok. Hazatértek. Vegyünk! Ellopták a harangot.

Az étterem

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy testvérpár, a Dudásék, Szabolcs és Szilárd. Mindketten Olaszba' dolgoztak, mint főpincér és mint séf, és mint akik szeretnek ott. Az idők teltek, és ők pdig arra gondoltak egy kis két és fél éves New York-i kitérő után, hogy vár a haza, és jöttek haza. Nem voltak arcosak, először csak sarok-bárt csináltak, aztán sarok-pizzériát, aztán meg Anyukám Mondta Éttermet. Most olyanok ők meg az éttermük, mint egy tizenöt éves jó bor. Nem estek szét, az idő jól áll nekik, egyre jobbak és még lesznek sokkal jobbak is, és még van bennük tartalék, lényegében tartalék, lényegében sok. Az alapanyag

Vegyünk egy kiló málnát. Vegyünk egy kiló bazsalikomot. Vegyünk!Vegyünk egy kiló pisztrángot. Eddig ez úgy hangzik, mint egy görög drámában a kardal, vagy mint egy mozgalmi induló. Pedig az alapanyag nagyon fontos Dudásék szerint. A kiváló alapanyag az alapanyag. Olyan mint a viccben, amikor nem szól a déli harang és a plébános hívatja a harangozót és megkérdi, miért nem harangozik. A harangozó azt feleli a plébánosnak, hogy több oka is van. A plbános kérdi, mi az első. A plébános lakonikusan válaszol: a többit ne is mondja. Pont ilyen az alapanyag is, ha nem jó, akkor a történet lényegében érdeketlen. A konyha

Ott tartunk, hogy az anyukám mondtások csak nagyon jó alapanyaggal dolgoznak. Na, de mit ér a jó cucc, ha nem tudják jól elkészíteni. Ugorjunk. Ők olyanok, hogy nem hoznak szégyent a törpeharcsára és barátaira. A kemencés ügyek alap témák, mint egy Jazz nótában az alaptéma, lehet rá jókat improvizálni, zöldséggel, hússal, hallal stb. Az ételek karaktere anyukám mondta, anyukám mondta, hogy így kell csinálni, a húslevesbe a betétet, anyukám pedig olyan mint a kiskegyed, vagy mint az öreg Küsmödi unokája a kis bice-bóca, sohasem téved. A kenyér annyira házi, mint a csigának a saját háza, este gyúrják, reggel sütik, délben frissen tálalják. A desszertek szintén háziasak, háziasan magyarok és háziasan olaszok. Anyukám mondta. Mamma ha detto fra l'altro.

🍏Almás hétvége! Gyertek és megmelengetjük a lelketeket egy szelet almás Tarte tatinnal és vanília fagylalttal az oldalán...
09/10/2026

🍏Almás hétvége! Gyertek és megmelengetjük a lelketeket egy szelet almás Tarte tatinnal és vanília fagylalttal az oldalán.

Az almát köszönjük: Fruitmarketing Kft-nek.

Októberben jöhet az alma minden formában. 🍎Az ősz egyik legegyszerűbb és legszerethetőbb szezonális alapanyaga: rostban ...
08/10/2026

Októberben jöhet az alma minden formában. 🍎
Az ősz egyik legegyszerűbb és legszerethetőbb szezonális alapanyaga: rostban gazdag, emellett többek között C-vitamint, káliumot és különféle antioxidáns növényi vegyületeket is tartalmaz.

Október 9-11. között Almás Napokat tartunk az Anyukám Mondtában.
Sütjük, főzzük, újragondoljuk, hamarosan mutatjuk, mivel készülünk!
Fruitmarketing Kft

🍁Kacsamáj, birsalma és egy pohár BESTILLO. Októberi ajánlatunk!A BESTILLO-val régre nyúlik vissza a kapcsolatunk: 2006. ...
06/10/2026

🍁Kacsamáj, birsalma és egy pohár BESTILLO. Októberi ajánlatunk!

A BESTILLO-val régre nyúlik vissza a kapcsolatunk: 2006. november 2-án mi voltunk az első étterem, ahol a pálinkáikat pohárba töltötték. Azóta eltelt húsz év, de továbbra is szeretjük, amit csinálnak és azt is, ahogyan csinálják.

Most pedig van mit ünnepelni: a 20 éves.
Erre az alkalomra a konyhában is készültünk egy párosítással, ahol a birs kétféleképpen találkozik:

🍏Kacsamáj & birsalma × BESTILLO Birs Pálinka

Egész októberben megtaláljátok nálunk Encsen.
Asztalfoglalás: +36 46 587 340

Van már tervetek a hétvégére?🍁Ha még nincs, adunk egy ötletet: irány Encs és egy ebéd vagy vacsora nálunk.Ropogós. Kréme...
02/10/2026

Van már tervetek a hétvégére?🍁
Ha még nincs, adunk egy ötletet: irány Encs és egy ebéd vagy vacsora nálunk.

Ropogós. Krémes. Szaftos. Lágy. Olasz.
Néha a textúrák mondják el a legtöbbet egy ételről.

Asztalfoglalás: +36 46 587 340

Egy gyerek sem tehet arról, hogy milyen körülmények közé születik. Arról viszont közösen tehetünk, hogy milyen lehetőség...
29/09/2026

Egy gyerek sem tehet arról, hogy milyen körülmények közé születik. Arról viszont közösen tehetünk, hogy milyen lehetőségeket kap később.🙏

Az InDaHouse munkáját hosszú évek óta ismerjük, követjük és támogatjuk. Borsod-Abaúj-Zemplén megye hátrányos helyzetű településein dolgoznak mélyszegénységben élő gyerekekkel és családjaikkal. Tanulnak velük, fejlesztik őket, közösséget építenek köréjük, és hosszú távon kísérik őket azért, hogy a gyerekeknek több lehetőségük legyen kitörni azokból a körülményekből, amelyekbe beleszülettek.

Idén már több mint 350 gyerekkel kezdték meg a tanévet. Ehhez rengeteg önkéntes, szakember, idő és persze anyagi háttér szükséges.

Most ez az anyagi háttér került nehéz helyzetbe. Az adományok idén jelentősen visszaestek, és az éves költségvetésük több mint fele még hiányzik.

Ezért most mi is szeretnénk egy kicsit hangosabban beszélni róluk.

Ha tehetitek, támogassátok az InDaHouse munkáját akár egy kisebb összeggel is. Sok kicsi segítségből össze tud állni az, ami ahhoz kell, hogy ez a több mint 350 gyerek továbbra is számíthasson rájuk.

Nézzétek meg az .hungary rövid kis videóját alább, a kommentben.

Ősszel belevágunk egy kis itáliai visszatekintésbe, visszakalandozunk az alapanyagokhoz, kalandozunk az olasz régiókban ...
24/09/2026

Ősszel belevágunk egy kis itáliai visszatekintésbe, visszakalandozunk az alapanyagokhoz, kalandozunk az olasz régiókban és persze összekötjük az Anyukám Mondtával. Kövessetek minket.

Puglia az olajos üvegben.

🫒Ha olívaolajról van szó, szeretjük tudni, honnan jön, ki készíti, és mi van az üveg mögött. Ezért dolgozunk együtt a pugliai Guglielmi családdal, akik 1954 óta foglalkoznak olívatermesztéssel és extra szűz olívaolaj készítésével Andria környékén. Saját olajfaligeteik terméséből dolgoznak, a hagyományt pedig modern technológiával és nagyon pontos feldolgozással viszik tovább.

Mi pont ezt szeretjük bennük: családi vállalkozás, erős kötődés a termőföldhöz, jó alapanyag és minőségi feldolgozással. Az olajaik között a lágyabbtól az intenzívig több karakter is megtalálható, Puglia őshonos olívafajtáiból.

Ebből a találkozásból született meg a saját Anyukám Mondta olívaolajunk, amit Encsen és a PKV-ban is megtaláltok.

🍁Ősszel is változatlanul nyitva az Anyukám Mondta! Szeptember 21-től őszi ízekkel, rövidebb étlappal, de a megszokott ny...
21/09/2026

🍁Ősszel is változatlanul nyitva az Anyukám Mondta! Szeptember 21-től őszi ízekkel, rövidebb étlappal, de a megszokott nyitvatartással várunk benneteket. 🫶🏻

Hétfő-szombat 12-22-ig.

Nektek mi volt a legjobb pizza élményetek?Kíváncsiak vagyunk, írjátok meg kommentben.
20/09/2026

Nektek mi volt a legjobb pizza élményetek?
Kíváncsiak vagyunk, írjátok meg kommentben.

Jó volt veletek, Tata!Két nap, sok ismerős arc, jó találkozások és még több finom falat. Köszönjük, hogy ennyien benézte...
19/09/2026

Jó volt veletek, Tata!
Két nap, sok ismerős arc, jó találkozások és még több finom falat. Köszönjük, hogy ennyien benéztetek hozzánk a SVÉT-en!

Jövőre ugyanitt? Mi okvetlenül benézünk. :)
Stílusos Vidéki Éttermiség

15/09/2026

A pacalon túl. Stílusos Vidéki Éttermiség SVÉT-eltünk! 😉 És közben Szabi mesélt egy kicsit arról is, milyen tervekkel készül az Anyukám Mondta az elkövetkező időszakra.
Köszönjük, Magyar Konyha!

Cím

Petőfi Utca 57
Encs
3860

Nyitvatartási idő

Hétfő 12:00 - 22:00
Kedd 12:00 - 22:00
Szerda 12:00 - 22:00
Csütörtök 12:00 - 22:00
Péntek 12:00 - 22:00
Szombat 12:00 - 22:00

Telefonszám

+3646587340

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Anyukám Mondta Étterem - hivatalos új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Anyukám Mondta Étterem - hivatalos számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória