26/06/2026
"Kérem, hogy az alábbi levelemet kizárólag név nélkül, a személyazonosságom teljes körű titokban tartásával bírják megjelentetni.
Azért fordulok Önökhöz, mert felháborítónak és elfogadhatatlannak tartom azt a bizonytalanságot, amibe az Országgyűlési Őrség megszűnése (illetve átalakítása) miatt kerültünk. Egyik napról a másikra családok százainak anyagi helyzete és jövőképe vált teljesen bizonytalanná, miközben a döntéshozók részéről semmilyen érdemi, megnyugtató kommunikáció nem érkezik.
A legfelháborítóbb az egészben a teljes információhiány és az emberség hiánya. Az érintett dolgozókat – köztük a családtagomat is – egyszerűen nem tájékoztatják arról, hogy pontosan hová, milyen szervezeti egységhez kerülnek át. Nem tudjuk, milyen munkakörülmények várnak rájuk, de ami a leghúsbavágóbb: fogalmunk sincs, hogy anyagilag mekkora elvonás, bércsökkentés vagy pótlékvesztés fogja érni a családokat. Semmilyen olyan intézkedés nem történt, ami megpróbálná megtartani az állományt.
Sokat elmond a morálról és a vezetés hozzáállásáról az is, hogy a parancsnok a döntés kihirdetése alatt éppen a szabadságát tölti nincs hogy jelen legyen, hogy megnyugtassa a teljesen kétségbeesett állományát. Sorsára hagyták a csapatot a legnagyobb bizonytalanság közepén.
Látni kell a folyamat hátterét is: az itt dolgozó emberek jelentős része korábban éppen a belügyi szféra elől “menekült” ide, a jobb megbecsülés és a magasabb fizetés reményében. Ezek után hogyan lehet elvárni tőlük azt, hogy szó nélkül vállalják a további munkát úgy, hogy ismét a Belügyminisztérium alá helyezik őket, ráadásul a sokkal kevesebb, “régi” fizetésükért?! Akadnak közöttük nyomozók, közrendvédelmi járőrök, korábbi objektumőrök, mérnökök, katasztrófavédők…
Ez az elhibázott intézkedés az Országgyűlés állományánál tömeges leszerelési hullmán kiváltását fogja eredményezni. Ez fokozottan igaz a speciális feladatokat ellátó egységekre: a Tűzőrségre, az Ügyeleti és Védelmi Osztályra, és különösen kiemelve a Híradó és Biztonsági Osztály speciális képesítéssel/végzettséggell rendelkező állományára. “Civil” szférából való pótlásuk nem megoldható, kizárólag abban az esetben ha a “kívülről” érkező személy vállalja a kevesebb bérezést és hozzá még plusz végzettséget hajlandó megszerezni. Ha ők elmennek, a Parlament és a hozzá tartozó objektumok teljes biztonságtechnikai rendszerének üzemeltetése kerül veszélybe, ami biztonsági kockázatot jelent. Ki fogja ezért írásban vállalni a felelősséget?
Belegondoltak egyáltalán a döntéshozók abba, hogy a kollégák közül azok, akik nemrég vettek fel hitelt, miből fogják finanszírozni a havi törlesztőrészleteket, ha a keresetük a bizonytalan átszervezések miatt jelentős mértékben lecsökken? Hogyan lehet így tervezni?
A mi saját életünket is teljesen derékba törte ez a helyzet: hosszú évek kemény munkája és spórolása után most terveztünk lakást venni, de ebben a kaotikus helyzetben ez továbbra is csak egy elérhetetlen álom marad számunkra.
Egy olyan időszakban, amikor a megélhetési költségek egyébként is folyamatosan nőnek, nem tudom tétlenül nézni, hogy a lojális, éveken át tisztességesen szolgáló embereket és hozzátartozóikat ilyen egzisztenciális vákuumba kényszerítik. Jogunk lenne tudni, mi lesz a holnapi betevővel, és hogyan maradhatunk talpon.
A közvéleménynek és az illetékeseknek is látniuk kell, hogy a háttérben zajló átszervezések mögött hús-vér emberek, magasan képzett szakemberek és egzisztenciálisan veszélybe sodort családok állnak."