24/03/2025
Mi ketten…
Én az IF JAZZ CAFÉ-ban
Az első pillanattól úgy éreztem, hogy én valahonnan ismerem Zolit. Hogy már találkoztunk, már beszélgettünk, már voltak közös élményeink. Mindezek ellenére, ahogyan közeledett a kiállítás megnyitójának időpontja, egyre inkább elhatalmasodott rajtam a szorongás, mondhatnám a pánik. Mit csinálok én ott? Hogyan fogadnak engem, egy újat az egymást jól ismerő környezetben? Hogyan fogadják, a mi nem túl régi kapcsolatunkat? Én soha nem szerettem a középpontot, hogyan kell viselkednem majd egy elismert festő oldalán? Rengeteg volt válasz nélkül maradt kérdés, Zoli bátorító mondatai sem nyugtattak meg.
Emlékszem, azon a júliusi napon rettenetesen meleg volt, mi vonattal zötykölődtünk Pest felé. A Sátoraljaújhelyről érkező vonaton állott, megszorult, emberszagú volt a levegő. Egy csomó csomaggal utaztunk, úgy terveztük Pesten töltjük az éjszakát. Egy négyüléses részen sikerült helyet kapnunk, egy fiatalasszony ült ott, két apró gyermekkel. A fiúcska olyan öt, a kisleány két-három éves lehetett. Egy ideig csendben voltunk, mindhárman nagy, kerek szemekkel, tartósan néztek bennünket, mintha valami csodabogarak lennénk.
-Maguk testvérek? - szólalt meg jó sokára, de váratlanul az asszonyka. - Olyan egyformák!
Elmosolyodtunk, elmeséltük, hogy kik vagyunk, és hová igyekszünk, aztán ő is mesébe fogott, és kialakult egy kedves beszélgetés, egészen Pestig. A történet akár szokványos is lehetett volna, ha ez a szó, hogy „testvérek”, meg nem ült volna a nehéz, egyre csak forrósodó levegőben. Miután a Keletiben elváltunk, már tudtam, hogyan fogok létezni az elkövetkező órákban, Zoli oldalán. Ma este a testvére leszek, úgy is teszek, mintha a testvére lennék. Picit hátrébb lépve, elvonatkoztatva a kapcsolatunktól, de biztosan, úgy, hogy érezze a jelenlétem. Éreztem, tudtam, hogy így minden rendben lesz.
Nem mondom, hogy kicsit sem voltam zavarban akkor este, de amikor feszítést éreztem, eszembe jutottak a fiatalasszony szavai a vonatról: „Olyan egyformák!” Ettől jól lettem, tudtam fesztelenül beszélgetni idegenekkel, és megismerni Zoli nagyobbik lányát Juditot, a vejét Józsit, a tulajdonos Hofit, a gitáros Gyafit, és Zoli minden kedves barátját. Csodás esténk volt. Sok-sok, addig bizonytalan dolog került a helyére, Zoli boldog volt, visszakapta az alkotó kedvét, és még hetek múlva is arról beszélgethettünk, hogy „E-Z Alex Pesten II.” című tárlat, az iF Café egyik meghatározó, egyik legjobb rendezvénye volt abban a szezonban.
Hamvas Béla ezt írja:
„Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás, csak viszontlátás.”
Milyen jó lett volna, ha ezekre a sorokra a készülődés napjaiban bukkanok rá! Megspóroltam volna magamnak egy csomó szorongató érzést. A vonaton a fiatalasszony szavai az utolsó pillanatban érkeztek, de még éppen időben ahhoz, hogy továbbra is feltétlenül tudjak hinni az isteni időzítésben.