14/04/2026
Vissza a gyökerekhez
Isler 2.
Semmi újdonságot sem árulok el azzal, hogy szeretem az islert. Hasonlít kicsit ez a vonzalom a sajtosrolóhoz, azzal a kis különbséggel, hogy az isler sokkal közkedveltebb volt – és maradt, így imádata nem annyira kirívó, és talán a csalódások mértéke is kicsit visszafogottabb. Nem a számuk alacsony, sőt... de az kijelenthető, hogy az átlag isler általában ad egy kis élvezeti értéket, így ritka, hogy fogyasztásuk a sajtosrolóhoz hasonló önmarcangolásba csapjon át.
Apropó! Tudtátok, hogy az isler létezett csoki nélkül is, cukormázzal a tetején? Én még ettem ilyet kiskoromban, bár ne ettem volna! Emlékeimben borzalmas csalódásként él, azóta százszor feltettem magamnak a kérdést: gyanús, világosbarna csillogó felülete nem volt elég riasztó? Minek kellett egyáltalán megkóstolni? Úgy képzeljétek el az érzést, mint egy téli hidegben vágyott forró csokit, ami óriási csalódást kelt: durván kispórolták belőle az anyagot, savanyú és vízizű. Csak annyi a különbség, hogy esetünkben a mosogatólé hangulat gyomorforgató érzése helyett cukorsokk és totális ízhiány okozta a megrázkódtatást. Mindehhez párosult a fogcsikorgató roppanás, sőt inkább törés (sokan pont emiatt nem szeretik a dobostortát), ami minden falatot fogászati beavatkozás-esélyessé tett. (írom most mindezt egy fogorvosi rendelőben)
De vissza a finom islerekhez, a mába, földrajzilag hozzánk, a Zaj Cukrászdába.
Gondolhatjátok, én évek óta próbálkozom, és próbálkozom, és próbálkozom, de aki rendszeres vendég nálunk, az tudja, még sosem volt isler a pultban. Szilvi mindig tiltakozott, mondván, macerás, pepecs, idősigényes, tdrága. Persze, a piroslekváros linzer csoki-csíkokkal bolondítva azért nyújt némi kárpótlást, de nem ugyanaz! Szóval három és fél éve küzdök a valódi islerért, ráadásul úgy, hogy nem is tudtam, miről maradtam le igazán.
Aztán most tavasszal, anélkül, hogy beszéltünk volna róla, elkészültek az első islerek. Inkább meg sem kérdeztem, mi hozta az ihletet, el ne múljék! Félve kóstoltam meg az elsőt, nem mintha valaha is csalódtam volna Szilvi sütijjeiben, de ez az örökérvényű kedvenc mégiscsak más.
Tudjátok, van az a ritka, hitetlenkedő érzés, hogy „na de ezt hogyan?!” Miből ered a különbség minden korábbi tapasztalathoz, élményhez képest? Pici, egyszerű, ránézésre már-már „vacak” ez a süti. Talán pont ezért ilyen meglepő, amikor egy olyan kiegyensúlyozott ízorgiába harapsz bele, ami csak rá jellemző! A semmi másban nem használt, diós-vajas, roppanós tészta (tévedés ne essék, nem linzer!), a savanykás lekvár és a valódi csokiból készült bevonat tökéletes egyensúlyt alkotnak, melyet kiegészít a négy réteg más-más, mégis harmonizáló textúrája. Mennyei élvezet, ráadásul egy pici formátumban, ami csökkenti a lelkiismeret-furdalást...
Összefutott a nyál a szádban? Mert nekem igen! – pedig a mai „adagom” már megettem, és nem szegem meg a szabályt: naponta csak egy isler, soha nem több!
(Valószínű, a legtöbben nem értitek, hogy miért „Isler 2.”, hiszen sima Isler című glossza sosem volt. Úgyhogy tessék sokat-sokat visszatekerni, és megkeresni az okát!)
cafe.zaj.hu/
Megoszthatod, felhasználhatod, de kérlek maradjon a link és jelöld: Zaj Café glosszák
